A terméket hozzáadtuk a kosarához
- Kezdőlap
- Blog
- Akvárium világítás
- Kell ennél erősebb? Chihiros WRGB II Pro
0%
Kevés olyan gyártó van jelenleg, aki ilyen tempóban fejlesztené a lámpáit. Alig szoktuk meg a WRGB II szédítő fényerejét és korlátlan állíthatóságát, szinte rögtön ezután megérkezett a WRGB II Slim változat, mely némiképp kisebb teljesítmény mellett, de „jóárasítva” hozta a lámpa minden extráját. Kis idő elteltével máris itt van a Chihiros WRGB II lámpák legerősebb változata, a WRGB II Pro!
Lássuk mit tud a Chihiros WRGB II Pro!
Először is, még sosem tapasztalt fényerőt képes produkálni. Átlagosan 40%-kal erősebb, mint a WRGB II lámpa. Sokan fel is tették a kérdést, hogy mi értelme egy ilyen erős lámpának, amikor már a WRGB II lámpát is csak kevesen használják 100%-os fényerőn. Igazuk is van, hiszen a legtöbb hagyományos méretű akváriumra bőségesen elegendő a WRGB II fénye. Azonban vannak nem hagyományos méretek, például a 50 cm-nél mélyebb üvegek, ahol igenis van létjogosultsága az erősebb világításoknak. Ugyanakkor vannak olyan „keménykötésű” akvakertészek is, akiknek a sok sem elég sok és az igazán pompázó vörös színek érdekében szeretnének még nagyobb fényerőt. Nos ez a lámpa minden kényes ízlésű akváriumtulajdonos igényét kielégíti.
Az applikáción keresztül természetesen vissza lehet venni a fényerőből, de beállíthatunk időzítést, napfelkeltét, illetve naplementét is. Aki kicsit jobban beleássa magát, akár éjszakára kékes holdfény effektet is be tud állítani.
Ha már az applikációról beszélünk, itt is vannak változások a WRGB II-höz képest. A régebbi lámpán ugyanis csak három színcsatornán lehetett állítani a színhőmérsékleten (RGB), illetve a különböző színek arányán. Az új WRGB II Pro, az RGB színeken felül rendelkezik egy fehér (W) csatornával is, így még finomabb állítást tesz lehetővé. Természetesen mint a többi WRGB II és Vivid lámpához, ehhez is elérhető az árnyékoló és a függesztő szett is.
A gyártó még emellett az iszonyatos teljesítmény mellett is 30.000 óra feletti üzemidőt garantál, ami az eddigi tapasztalatok alapján nem alaptalan.
Véleményünk szerint a Chihiros ezzel a lámpával is megtalálja az igényes vevőkörét, akik nem szeretnének a fényerő miatt kompromisszumokat kötni és értékelik a WRGB II Pro kényelmes programozhatóságát. A jelen technikai állás szerint ezek a lámpák teljesítményben jelenleg az egyik legjobbnak számítanak az elérhető akváriumi LED lámpák között.